Ahogy a címben is olvasható, számtalan dolog történt az elmúlt napokban, ezekről szeretnék nektek mesélni, megosztom veletek a saját tapasztalataimat, elmesélem, mi hogyan éltük meg ezeket a dolgokat.

Csak úgy cikáznak a dolgok a fejemben, ezért lehet, itt-ott csapongani fogok, de igyekszem folyamatában az adott szálat végig vinni, ha mégsem sikerülne, nézzétek el nekem, megvan rá az okom, hogy szét legyek csúszva.
Nem mondható unalmasnak egyetlen napunk sem a boltban, tehát a hét eleji vihar, nem mondom, hogy rutinként ért, de nem is lepődtünk meg rajta.
Akik ismernek minket közelebbről, azok tudják, hogy mi a Gödöllői dombságból származunk, igen, ott elég sajátos a klíma, tehát a szél, esetenként az eső simán tud ramazurit csinálni, így az itteni szelesebbnek induló eső különösképp nem riogatott minket, gondoltuk, egy átlagos esős-szeles hullám, ami amilyen gyorsan jön, úgy megy is.
Nem így történt!
Borzasztó tragédiákat okozott azzal, ahogyan átsöpört Vecsésen.
Megéreztük, megtapasztaltuk a pusztítás erejét a PAPAMACI szerelvényben is. Látjátok, tudjátok, hogy számos terméket tárolunk a Fő út 164-ben lévő üzletünk telephelyén, KPE csövek, Öntözéstechnikai termékek, PVC lefolyó csövek, nameg KG csövek is helyet kaptak az udvaron.
A vihar semmit és senkit nem kímélt!
Akkora erővel tombolt, hogy a fák ketté törtek, autókra, házakra zuhantak, kerítések döltek ki.
Óriási az anyagi és az eszmei kár is.
A viharból a napok teltével próbálunk felállni, több helyi vállalkozó is egy emberként megmozdulva igyekszik a bajbajutottakon segíteni, lehetőségeihez mérten támogatni.
Egyet-kettőt ki is emelnék, a Barkács Barlan több olyan eszközt is felajánlott a rászorulóknak, ami segíti őket a biztonságosabb módon történő kármentesítésben.


Hatalas dolog ez! A mai világban mindenki rohan, a pénzt hajszolja és nem áll meg, nem néz körül, csak az egó és a törtetés, ez öleli körbe a létet.
Attila a legnagyobb káoszban is megáll és azon gondolkodik, hogyan tudna másokon segíteni, mivel járulhat hozzá ahhoz, hogy a rend vissza álljon.
Hatalmas tisztelet! Oriási motíváció, megindít, ahogy egy ember így tudja kívülről felmérni a legnagyobb káoszban a helyzetet!
Le a kalappal, hogy ő meg tudott állni és körülnézve látott és teszi ezt minden nap, amióta megismertem.
Nem járunk össze minden nap, kapcsolatban vagyunk, ahogy tesszük ezt más üzletekkel is itt helyben.
Úgy mint a Festékbolttal a fő úton,


vagy épp a másik barkács bolttal a lámpás kereszteződésnél.


Nagyon szerethető emberek dolgoznak ezeken a helyeken. Szeretek ezekbe a boltokba betérni.
Ezzel a GABIZA Pizzéria és Étterem tekintetében sem vagyok másként, Gabi aki tulajdonosa az étteremnek régi barát, akkor ismertem meg, amikor a PAPAMACI szerelvény üzlet nyitott még a Magyar utcában. Szeretjük a konyháját, jól főznek, piaci árakon dolgoznak, nekem, sokszor egyedi ételt is elkészít, de erről inkább nem beszélek, mert aztán a végén nem fog :)

Tehát a fenti leírásból jól kitűnik, hogy egy jó közösség van itt, aki összetart és jószándékkal segít.
Nem beszélve a helyi védelmi szervezetekről, nyilván mindenki elvárja, hogy ők azonnal és rapid mód helyt álljanak, de miért is elvárható? Mert valahol ez le van írva?
Számtalan önkéntes van és megannyi hivatásos is, akik magukénak érezve Vecsést, erejükön felül segítenek, minden nap tesznek azért, hogy nekünk átlag polgároknak zökkenőmentes legyen az életünk, a mindennapi hétköznapjaink.
Nekik is szeretnék mint vállalkozó, a PAPAMACI Szerelvény tulajdonosa és mint magán ember köszönetet mondani, és kinyilvánítani, hogy amiben a mi tudunk segíteni, a lehetőségeinkhez mérten továbbra is tesszük, ahogy eddig is tettük.